1. rész: Az Új világ

2016.04.18 20:23

    Linda vagyok, egy belgajuhász keverék kutyus. Idén szeptemberben lesz kereken 11 éve, hogy megszülettem. Az első néhány hetemre nem igen emlékszem, de egy dologra igen. És arra, életem végéig emlékezni fogok....

    Még 3 hónapos sem voltam, mikor elragadtak az otthon melegétől. Nem tudom pontosan, mivel és mennyit utaztam. Csak azt, hogy egyszeriben hideget éreztem és esni kezdtem. Apró testemmel a novemberi hideg adta vízbe zuhantam. Nagyon fájt. Küzdöttem, küzdeni akartam, hogy kimászhassak. Minden olyan vizes volt és rettentően hideg. Mindenhol víz, hatalmas kövek, erős sodrás, a lábaim pedig olyan picik és gyengék. Alig haladtam valamicskét és már el is fáradtam. Csak pihenni akartam…. egy picit pihenni…. hogy újra küzdeni tudjak…. élni akartam….

    Élni, hogy szeretetre, családra leljek. Gazdára, aki nem dob a hideg vízbe. Vacogtam, a szemem ragadni kezdett a fáradságtól. Elaludtam. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de mikor felébredtem egy hangra; még világos volt. Átfáztam s nem tudtam sem ugatni, sem nyüszíteni, sehogy sem tudtam jelezni, hogy itt vagyok és élek. Csak azt hallottam, a hang egyre közelebb jön. Egy fiatal, vékony fiú kirántott a hideg vízből. Egy ideig tartott, majd magához ölelt, jó szorosan és elindult. Felült valami guruló dologra, amin menet közben jobban fújt szél. Hála égnek hamar abba hagyta a gurulást, már nem fújt úgy a szél.

    Bevitt engem egy helyre ahol meleg volt, nagyon kellemes meleg. Nem tudom miért, de ezen a meleg helyen valamiért mindenki örült nekem. Össze-vissza fogdostak, tekergettek, beszéltek hozzám, mindenki mosolygott rám, simogattak, egy nagy ronggyal törölgettek, szárazabbá varázsolták a bundám, aztán betettek egy puha ágyikó félébe. A víz miatt még mindig vacogtam, de már nem aggódtam, egy nagyon meleg dolog közelébe tettek.

    Újra elszundítottam, de most nem azért, mert fáradt voltam, hanem azért, mert jóleső érzés járta át a kis testem. Mikor felébredtem, újra mindenki körülöttem volt, már megint mindenki engem simogatott, beszélt hozzám és felettép fura mód jelenlétem még mindig hatalmas mosolyt csalt az arcukra. Két tálkát tologattak az orrom alá, mire én kis mafla rájöttem, hogy ételt és italt akarnak rám „erőltetni”. Picit félve, de elkezdtem falatozni, hisz mi tagadás, már éhes és szomjas voltam. Mintha tudták volna mi az amire igazán vágyom.

Már nem csak kívülről, de belülről is melegséget éreztem. Boldog voltam és hálás.